Kaufmann Alexandra

Kaufmann Alexandra vagyok, 1990. 02. 27 – én a Halak jegyében, Bak aszcendenssel születtem le erre a csodás bolygóra.

A minap még csak kapkodtam a fejem, össze voltam zavarodva, amikor az embereket figyeltem. Beszéltek nekem magukról, aztán kiderült, hogy annak a fele sem igaz…értetlenül álltam ott, hogy most én értettem félre valamit? vagy most miért mondta azt, amit, ha aztán mégsem úgy van?…mondták már rám emiatt, hogy naiv vagyok…de én ezt inkább bizalomnak nevezném, bíztam abban, hogy amit mesél magáról, az igaz, hiszen miért mondana mást…10656499_832571870100548_1059629434_n

Most már rájöttem, hogy mi volt a baj, az hogy a szavaikra figyeltem, a szavaik alapján alkottam róluk magamban egy képet. Most viszont elkezdtem LÁTni őket, olyannak amilyenek valójában, már nem a szavakra figyelek, hanem a szemüknek hiszek, és a megfoghatatlan, lényüket átjáró energiának, ami körül öleli őket.

Ettől valahogy nyugodtabb vagyok, úgy érzem magabiztosabban mozoghatok az emberek közt, mert kezdem látni a valódi önmagukat. Erre a látásmódra most kezdek ráérezni, és ezt úgy értem el, hogy el kezdtem tudatosan dolgozni önmagamon. Alettával 2009 – ben hozott közelebb a Sors. Hálásan köszönöm! Mindig alig vártam, hogy újra találkozzunk és beszélgethessünk. A példaképem lett, tiszteltem benne azt, hogy amit ő eltervez, azt meg is valósítja. Úgy láttam őt, mint aki előtt nem létezik akadály. Általa olyan oldalát ismertem meg a világnak, ami egyszerre megdöbbentő, magával ragadó, lenyűgöző, hihetetlen… egyszerűen varázslatos. Ő tanított meg arra, hogy az életet nem kell elszenvedni…lehet ezt jobban is csinálni!

Egy éve úgy döntöttem előbb vagy utóbb, de én az Andinál és Alettánál szeretnék tanulni. Valahol a lelkem mélyén talán éreztem már akkor is, hogy Ők a valódit, a tiszta igazságot tudják nekem megmutatni, amire mindig is vágytam.

Ők is megláttak bennem valamit…. és most éppen írom a bemutatkozómat az oldalukra.

Célom, hogy velük együtt taníthassak, hogy a Mindenség igazságát szolgálhassam!

Minden energiámmal, szívem minden szeretetével azon leszek, hogy minél teljesebb tudáshoz jussak, hogy méltó legyek ahhoz, hogy én is megmutathassam Neked a valódit!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!